Egyéb

Flander Marci keszthelyi kalandjai a középtávú triatlon OB-n

Flander Marci HOKA nagykövetünk a nagyon előkelő abszolút 4. helyen zárta a Triathlon Középtávú OB-t, korosztályában pedig ő volt a leggyorsabb! Fogadjátok szeretettel Marci beszámolóját az eseményről!

Idén már 6. alkalommal került megrendezésre a keszthelyi verseny, és vagyok olyan szerencsés, hogy elmondhatom magamról, hogy eddig az összes alkalommal sikerült elindulnom, és célba is érnem rajta. Miért fontos a célbaé rkezést így kiemelni? Mivel nem a legkönnyebb pályák egyike, és a tetejében idén még az időjárás is az indulók elé gördített egy aprócska akadályt, az alig 34-35 fokos hőséggel.

Nézzük meg akkor „röviden”, hogy is volt ez a 6. Keszthely Triathlon. A pénteki megérkezés, rajtcsomagfelvétel és egyéb szokásos körök letudása után, visszatértünk a szállásra, ahol a kellemes esti 26 fokban még elmentem egy 4 km átmozgató kocogásra. Egész jól éreztem magam, mentek a lábak, továbbra is magabiztosan vártam a másnapi menetet. A reggeli fél 5-ös kelés miatt korán lepihentünk, és a korábbi évekkel ellentétben jól ki is tudtam aludni magam. Úgy néz ki jól működik ez az újfajta hozzáállás, miszerint az egyetlen célkitűzés a versenyre, hogy élvezzem azt. Se eredménykényszer, se más, nyomást gyakorló tényezők. Reggel aztán szöszmötölés a versenycuccaim körül, majd indulás Keszthelyre. A parkolóban aztán bringa összerak, cuccok felkészít, és már depózunk is. Az idő még kellemes 20-22 fok körüli, és érzem, hogy kis szél is lengedez. Depózás után aztán már látjuk, hogy az a kis szél nem is olyan kicsi, és a 26 fokos Balatont elég jól kavarja.

Az úszás pontban 8-kor elrajtol, és elindul a 29 perces hullámvasutazás. Próbálok egy jó lábvízre lecsapni, de nem megy könnyen, így csak pár méter távolságból sejtem az előttem haladókat. A hullámzásban úszni olyan, mintha egy függőágyban fekve, annak mindkét oldalát le-föl rángatná két ember. Nem kellemes. Az első forduló előtt látom, hogy egy jobbról érkező sor elcsípésére talán még van esély. Aztán mégsem. Szerencsére a pár méter hátrányomat tartva azért sikerül őket követnem az úszás végéig. Még a partra kifelé vezető rész a legistenesebb, bár örülök, amikor végre letehetem a lábam. Gyors depózás után már rohanok is kifelé a bringával, ekkor a 4. helyen vagyok.

A városban látom, hogy Szilágyi Peti igyekszik előttem, de mivel mi nagyon szeretünk együtt versenyezni az elmúlt időszakban, így próbálok mihamarabb felérni rá. Már verseny előtt elhatároztam, hogy nem hajtom ki magam teljesen a bringán, mert a futás mindenképpen combos lesz, amire jó, ha marad egy kis tartalék. Éppen ezért akkor sem megyek előre, amikor a tempót kicsit könnyebbnek ítélem meg. Az emelkedőn aztán Badar Geri csap hátba minket, de ahogy jön, úgy megy is. Ma nem az a nap van, amikor vele szeretnék/tudnék tartani. Közben hátulról felzárkózik Füzesy Dávid, aki a depózás közben veszít némi időt. Kezd alakulni a 2018-as kis bringás csapat ismét. Szép egyetértésben haladgatunk, és látjuk, hogy hátulról, nagy erőket mozgósítva zárkózik Kis Gyuszi. Ő végül az első kör utolsó emelkedőjén ér be minket, majd egy kis szusszanás után próbál továbblépni. Érzem, hogy itt már nem szabad tovább tökölni, és jelzem is Dávidnak, hogy Gyuszival menni kell. Megyünk is a mind a hárman. Érdekes, hogy lefelé nem igazán érzem az erőt mostanában, így leginkább ott vannak gondjaim, hogy a társasággal tudjak maradni. A második kör végül jelentősebb események nélkül telik el, csupán azt látjuk, hogy az élen álló 2 + 2 főtől kicsit távolodunk. Én még mindig bízom a futásomban, és továbbra is úgy érzem, egy jó tempóval, akár az abszolút dobogóra is fel lehet érni. Persze csak ha a többiek is úgy akarják. A kerékpár végére lassan, de biztosan kisüt a beígért napocska is, amitől egyből forróbbá válik a hangulat. A második depózáskor úgy érzem elég jó állapotban vannak a lábaim, és kellően felkészült vagyok, hogy a melegben is tudjak egy jót futni.

Futásnál ismét a jól bevált HOKA Tracer-re esik a választásom. Annyi versenyen segített már, remélem ma is jól megoldjuk majd a kihívást. A négyesünkből Szilágyi Peti után másodikként indulok el a 4 körös futásra. Érzem a meleget, és hogy ez azért nem az lesz, amiket edzésen tapasztaltam. Pár száz méter után felzárkózom Petire, aki nemsokára mondja is, hogy milyen Déja-vu érzése van. Csak annyit tudok kinyögni, hogy aha, mert a szám már ilyen kis idő után teljesen ki van száradva. Az emelkedő az első körben elég jól esik, így felvállalom a vezetést Petitől egy időre. Aztán visszaveszi, majd megint én jövök, és így le is tudjuk az első körünket. Úgy érzem, minden rendben van eddig. Persze ilyenkor szoktak a dolgok a semmiből teljesen átváltozni. A második emelkedőre való felfutáskor érzem, hogy hirtelen elfogy az erőm, és alig tudok a frissítőpontig elvergődni. Peti pedig ellép, és pár perc múlva már nem is látom. Mire a parkhoz érek, már az oldalam is szúr, méghozzá annyira, hogy muszáj pár lépést sétálnom. Aztán még pár lépést, és lassan már 100 méternél tartok a kastély parkjában. Próbálok ismét futni, de inkább csak kocogásnak érzem belülről a dolgot. Sebaj, legalább haladok előre. A 3. kör emelkedője sem esik túl jól, de utána a frissítőpontnál a jeges víz és kóla kicsit helyretesz. Még mindig nem értek utol hátulról, de ez bármikor megtörténhet. Végül Dávid lehagy a következő frissítő pontnál. Hogy mennyire nem vagyok magamnál jól jelzi, hogy az előzést észre sem veszem, csal amikor már előttem fut. Na mondom, menni kell vele, mert jó tempót fut. Nagyon nehezen sikerül csak tartanom a lépést, de egyre jobban kezdek lenni. A negyedik kör kezdetén elkezdem növelni a tempót, és előbb Czigány Andrist, majd Dávidot, végül a legnagyobb meglepetésemre Szilágyi Petit is befogom. Miután csak annyit mond az előzéskor, hogy hajrá, érzem, hogy itt nem lesz a tavalyihoz hasonló sprint a végén. Aztán végre az utolsó kör is elfogy, én meg bezuhanok a célba, és nem értem, miért is teszem ki magamat évről évre ilyen ingereknek. Aztán persze pár perc múlva már tudom, amikor szép lassan érkeznek a többiek is fáradt, de boldog tekintetekkel. Ezért az érzésért a célban, amit csak az tud elképzelni, aki átéli.

Kemény nap volt, igen, de éppen ezért egy jó nap is volt. Értelmet nyertek az edzések, és megint gazdagodtam egy csomó emlékkel, amikre majd jó lesz visszagondolni egyszer. A verseny színvonalára továbbra sem lehet panasz, hozza a korábbi években elvárt magas szintet. Örültem, hogy a tanítványaim is szép számban jelen voltak, és megbirkóztak a kihívásokkal. Büszke vagyok rájuk nagyon, egytől egyig! Köszönöm mindenkinek, aki segítette, hogy ez a verseny ilyen formában létrejöhetett, és azoknak, akik számomra is lehetővé tették, hogy elérjem ezt a szép eredményt. Kicsit most muszáj lesz szusszani, mert elkezdődik a nagyatádi felkészülés néhány keményebb hete.

Gratulálok mindenkinek, örülök, hogy ismét veletek versenyezhettem!

Fotók: Urbán Orsolya