Hír

Flander Marci megkezdte a triatlonszezont

Flander Marci triatlonos nagykövetünk a Zadarhalf Falkensteiner Punta Skala Triathlon versennyel indította a 2019-es szezont.

A szezon első triatlon versenye mindig egy kicsit más számomra, mint a többi. Viszonylag sok idő telik el, amíg az ember nem tudja egyben gyakorolni ennek a sportnak a szépségét, így kicsit félelemmel vegyes kíváncsisággal várja, hogy vajon, hogy is sikerült az elmúlt bő fél év felkészülése. Az elmúlt években volt szerencsém a régió egypár kisebb versenyén rajthoz állni, így pont beleillet a képbe a zadari féltávú verseny. Már csak azért is, mert a május végén esedékes St. Pölten-i féltávra biztosított egy nagyon jó főpróbát.

Ennyi legyen is elég a körítésből, beszéljünk inkább magáról a versenyről. Az úszópálya kialakítása a korábban itthon, Tatán megismerthez hasonlított, miszerint is egy kisebb beúszást követően a parttal párhuzamosan kellett haladni, és egy másik helyen kijönni a vízből. Ahogy Tatán is, ez a megoldás most is nagyon tetszett, amit még az sem rontott el, hogy a női mezőnyre rajtoltatták el 5 perc késéssel a férfiakat. A víz azért nem volt pancsikolós hőmérsékletű, így a neoprén ellenére is igencsak szájat húzva sétáltam be a 16 fokosnak mondott tengerbe. A rajtot elég jól elkaptam, viszont elkövettem azt a hibát, hogy Michi Weiss lábvizére csaptam le, ami 300 m után már kicsit lassúnak bizonyult. Sajnos ekkorra pont 20-25 méterrel szakadtunk le az első, váltós úszókat is tartalmazó csoportól, így kezdődhetett 1500 m egyéni tempózás. Végül bő 1 percet kaptam az első úszótól, ami az elmúlt hónapok úszó felkészülését nézve egész vállalható.

A bringa eleje kicsit technikás volt pár kanyarral, körforgalommal és kereszteződéssel, némi enyhe emelkedővel, viszont pont jó volt arra, hogy ne zuhanjunk neki egyből teljes erőből a kerékpárnak. Szerencsére a szervezők elég hamar egy teljesen lezárt, belső 18 km-es körre vittek bennünket, nagyon jó minőségű úttal és hullámos domborzattal. Ez tipikusan az izomból kitekerem az 53/11-et típusú embereknek kedvezett (tehát nem nekem), de azért küzdöttem rendesen, mint malac a jégen több kevesebb sikerrel. Az előttem lévők (Weiss kivételével), csak lassan távolodtak, míg hátulról is csak lassan közeledett pár combosnak tűnő bringás. Az időjárásra panasz nem lehetett, egész verseny alatt szikrázó napsütés és némi szél volt csak. Azért 60-70 km között éreztem, hogy már nem igazán tudok újítani, és vártam, hogy hátulról érkezzen valaki. Úgy 12 km-el a vége előtt meg is érkezett egy cseh srác, aki után eredve azért 3-4 igencsak kellemetlen km következett. Végül sikerült ott maradnom a közelében, ami azt sejteti, hogy a következő alkalommal egy kicsit jobban oda kellene tennem magamat azért.

És hát akkor a futás. Edzéseken kezdett önmagamhoz képest viszonylag már jól menni (utolsó edzésen futott félmaratonom 4 percen belüli átlagú lett), ezért bizakodó voltam. A pálya vonalvezetése amúgy tetszett, bár eléggé technikás volt változatos talajokkal. Volt itt kőlapokból kirakott 50-60 cm széles kanyargós sétány, aszfalt, murva, kavics, fű, amit csak akartunk. A vízpart menti pályavezetés pedig előrevetítette, hogy kanyarokban sem lesz hiány. Legalább nem volt unalmas, és még emelkedőt is sikerült belecsempészni, hogy érezzük a törődést. A futáshoz újból a HOKA Tracer-t választottam, és bár előzetesen kicsit féltem, hogy a fent említett talajviszonyok meggyötrik majd, végül semmi gond nem volt, és jól jött a pehelysúly a végén, amikor már fáradtam. Az első nőt a futás kb. 1,5 km-nél értem utol, amin kicsit meg is lepődtem, mert bringa közben végig egy fiatal srácnak gondoltam. Azért kicsit lerombolta az önbizalmamat a tény, de nem volt idő ezen elmélkedni, mert Patricevic ott loholt előttem, és éreztem, hogy megfogható. Erre kb. 10 km környékén került sor, és ekkor rövid ideig a verseny absz. 3. helyén futhattam. Ez sajnos nem tartott sokáig, mert a bringán utolérő cseh srác, görcseiből főnixként feltámadva komoly tempóban vágtatott el mellettem, és őt üldözve nem sokkal később Rónaszéki Balázs is elviharzott mellettem (ők aztán lehozták a verseny 2 legjobb futóidejét is). Így az utolsó 5-6km-en már csak arra összpontosítottam, hogy elfogadható tempót tudjak kipréselni magamból, ami végül szerencsére sikerült, és a 3. legjobb futóidő birtokosaként zárhattam a versenyt. A vége absz. 5., korosztályos 1. hely lett, és sok-sok tanulság a nizzai IM70.3 VB St. Pölteni kvalifikációs versenyére.

A forma, ami részben az emlékeken, és részben az edzéseken alapul még fejleszthető, főleg a fejben történő nehézségek elviselése, és kockázatvállalás terén. Úgy érzem maximálisan megérte ide eljönni, mert egyfelől egy szép környezetben, jól megrendezett verseny volt, másfelől az előbb már említett tanulságok miatt. Következő fellépés tehát két hét múlva St. Pöltenben, ami szintén első bálozós helyszín lesz számomra, de remélhetőleg az újdonság érzés csak fokozza majd a varázsát.