Hír

Flander Marci a Hawaii Ironman Világbajnokságon

Idén 40. évfordulóját ünnepelte a triatlon egyik legismertebb, és legnépszerűbb eseménye, az 1978 óta Hawaii-on megrendezésre kerülő Ironman Világbajnokság. A versenyen való indulás kvalifikációhoz kötött, mind a profi, mind a korosztályos versenyzők számára, így garantált, hogy a sportág legjobbjai mérhetik össze tudásukat a Big Island-en megrendezésre kerülő viadalon. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy immár másodszor mérettethettem meg magam ezen az ikonikus versenyen.

Ironman az egzotikus Hawaii szigeten

Az úszás nehézségét itt az jelenti, hogy a legtöbb ironman versennyel ellentétben a rajt az összes korosztályos férfinak (kb. 1700 fő) egyszerre van, ami nagy birkózást eredményez a verseny elején. Szerencsére idén viszonylag ki tudtam maradni a közelharcból, így egy viszonylag egyenletes úszás után a mezőny elejével értem partot.

Az ezután következő kerékpározás is igazi embert próbáló feladat volt a megkövesedett lávamezők szegélyezte úton, még úgy is, hogy az elmúlt évek egyik legkegyesebb időjárása (ez Hawaii-on a szélcsendes körülményt jelenti) jellemezte a verseny eme szakaszát. Elég rossz érzéssel kellett tudomásul vennem, hogy mekkora a lemaradásom ebben a számban a korosztályom legjobbjaihoz képest, így sajnos a bringa végére eléggé vissza is csúsztam a helyezéseket illetően.

Ezután következett a zárószám, a futás, ami most már évek óta az erősségemnek számít, így bíztam benne, hogy jócskán feljebb tudok zárkózni a maraton végére. A futás első felében ez elég jól sikerült is, azonban a kisütő nap már nem volt hozzánk olyan kegyes, mint a kerékpározás során. Valószínűleg egy frissítési hibának is nagyban köszönhetően a futás utolsó 16 km-e nem a többiekkel való versenyzésről, inkább a saját túlélésemről szólt. Végül sikerült megcsinálni a második ironman világbajnokságomat is, igaz nem pont azzal az eredménnyel, amit előzetesen kitűztem magamnak.

Tudni kell azonban, hogy egy ilyen versenyen nagy mértékben feszegetjük a határainkat, és egy elég vékony mezsgyén egyensúlyozunk, amin könnyű átbillenni a rossz oldalra. És ha egyszer az ember odakerült, onnan már nagyon nehéz visszajönni. Ez volt életem 19. ironman távú versenye, mégis követtem el hibát, de sokat is tanultam közben. Óriási élmény volt a világ legjobbjaival egy pályán versenyezni, és testközelből látni a sportágunk legnagyobbjait, valamint megélni, hogy ők is csak emberek. Amit eldöntöttem, hogy ha nem is a közeljövőben, de egyszer még biztosan visszatérek, mert maradt még elszámolni valóm a „Szigettel”.

A Hoka sikere a világ másik felén is töretlen

A verseny után olvastam, hogy a HOKA a tavalyi év után ismét elhozta a legnépszerűbb futócipő előkelő címét. Véleményem szerint nem csak a futószám névadó szponzorálása miatt volt ez. Nagyon sok ember lábán láttam verseny közben, de a versenyt megelőző napokban is. Nekem a Tracer nagyon jól bevált, és nem a cipőn múlott, hogy nem sikerült megfutnom azt az időt, amit elterveztem. Aztán a verseny után egy maui McDonaldsban vártam a soromra, amikor egy helyi fickó látta, hogy az Elevonban állok, és kérdezte, hogy mi a véleményem a cipőről, mert ő is HOKA-t használ. Sosem gondoltam volna, hogy a világ másik felén, pont a cipőm miatt fog valaki megszólítani, de ezek szerint a HOKA varázsa működik a pályán kívül is.