Hír

Városnézés futócipőben, avagy így telt Székely Réka 2018-as éve

A tavaly év végét eléggé megnyomtam, hogy kikerekítsem a 2017-ben futott összkilométereim számát a bűvös 3000-re, így elég fáradtan indultam neki az évnek. Picit talán emiatt is, picit talán mert még állati messzinek tűntek a versenyek, de motiválatlan voltam hosszú hetekig. Sötét volt, hideg, és bár lenyomtam az edzéseimet, de maximum a hétvégi terepes hosszúkat tudtam élvezni, a többit inkább csak teljesítettem.

Valahogy az sem motivált eléggé, hogy időközben beneveztem a hamburgi maratonra, semmi nem tudott kimozdítani a nihilből. Nem hajtottam ki magam a gyorsító edzéseken sem, takaréklángon nyomtam minden tréninget és nem nagyon sikerült olyan eredményeket produkálnom, amik örömmel töltöttek volna el. Rengeteg munka, 1-2 többnapos betegség is társult emellé a tél végi-tavasz eleji időszakban, így az edzőmmel közösen picit el is engedtük fejben Hamburgot, bár az utolsó néhány hétben sikerült összeszednem magam nagyjából.

A felkészülési időszakban sikerült tökéletesen összebarátkoznom az Arahi 2 cipőcskémmel – olyannyira, hogy az sem okozott gondot, hogy egy szinte vadiúj cipővel a lábamon futottam le a hamburgi maratont, mivel verseny előtti héten valahogy elhagytam a fél pár cipőm (az ilyen eseteket a barátaim csak #klasszikszékely-nek hívják).
Talán az „elengedésnek” (meg persze az új cipőnek) hála sikerült mindezek ellenére másfél percet javítani a maratoni időmön és egy igazi örömfutással megkoronázni a tavaszi felkészülést.

Ezután egy igazán színes időszak következett, igazi léleksimogató versenyekkel és közösségi élményekkel: rengeteg terepfutás Speedgoat és Torrent modellekkel a lábamon, Ultrabalaton 5 fős lánycsapatban, akikkel sikerült a dobogó legalsó fokára állnunk; az Ultra Trail Hungary bébitávja; K&H- és tatai maratonváltó; Runnabe tábor; Korintosz 80 párban.

Nagyon fontosnak tartom és próbálok rá figyelni tudatosan, hogy ha picit is elkezdek rácsúszni a teljesítménykényszerre, az idő folyamatos hajszolására, akkor behúzom a féket és próbálok az élményfutásokkal töltekezni.

Hipp-hopp vége is lett a nyárnak és nekiugrottam ezután az őszi felkészülésnek: a cél egy igazán jó egyéni csúcs megfutása volt Frankfurtban. Július végétől elkezdtek jönni az eredmények, sikerült szépen begyorsulnom, így azt kell mondanom, életem legtökéletesebb 12 hetes felkészülésével álltam oda a frankfurti rajtvonalhoz – továbbra is Arahi 2-vel a lábaimon.

A verseny előtt 3 héttel, a Spar Maratonon a 30 km-es eredményen már látszott, hogy talán odaérhetek 3:30 alatt, ha minden klappol aznap. Végül 3:28:18 alatt sikerült célba érnem, amit még mindig alig hiszek el. Nem vagyok se vékony, atléta testű lány, se gyors, se jó futó, de nagyon szeretek futni és nagyon akartam ezt az eredményt.

Az év végére még két félmaraton volt tervben a maraton után: a Garda-tónál és Siófokon. Előbbin sikerült 6 perccel megjavítanom a PB-met annak ellenére, hogy gond volt a gyomrommal, utóbbit viszont kénytelen voltam feladni, mert annyira fáradt voltam a civil foglalkozásomból kifolyólag, hogy nem tudtam volna olyan eredménnyel célba érni, aminek értelmét látom. Nem mindig jöhet össze minden, nem lehet mindig nyélen tolni, így legalább marad meló jövő évre is. 🙂

Utolsó versenynek idénre már csak egy igazi funrun maradt: a Budai Trail hosszú távja. Ha minden jól megy, idén is meglesz a 3000 kilométer, de ami sokkal fontosabb az évből: rengeteg élmény, rengeteg barát és egy csomó új hely, amit futócipőben láthattam. Idén sikerült futnom Romániában, Németországban, Olaszországban, Szlovákiában, San Marinoban és belföldön is számtalan helyen.

Kívánom, hogy legyen nagyon színes és kilométerekben gazdag új évetek, és remélem, nekem is legalább annyira kalandos lesz a jövő év, mint 2018 volt!
Köszönöm HOKA, hogy velem voltatok egész évben és remélem, még sok közös élményünk lesz!