Nagykövetek

Lőrincz Olivér

Lőrincz Olivér vagyok, a Plandurance szakmai vezetője. Testnevelő tanári és mesteredzői (UCI) végzettséggel rendelkező edző vagyok, több mint 20 év állóképességi sportokban szerzett edzői tapasztalattal. Hosszútávfutók felkészülését már 12 éve irányítom. Magyarországon pillanatnyilag az egyetlen futóedző vagyok, akinek tanítványa felnőtt Világbajnoki címmel büszkélkedhet. (Nagy Katalin, 2015)

2004-ig a mountain bike sport olimpiai szakágában voltam edző és szövetségi kapitány. Ebben az időszakban munkámmal segítettem megszerezni a sportág első hazai olimpiai kvótáját. Én magam ezzel egy időben, a MTB sport maraton és 24 órás szakágában versenyeztem sikeresen.

2005-től lett nálam hangsúlyos sport az ultra terepfutás. A kerékpársporttól nem teljesen eltávolodva, ezzel egy időben, mint nemzetközi minősítésű kerékpár versenybíró kezdtem dolgozni, majd a profi kerékpár sportban mint dopping ellenőr is több évig tevékenykedtem.

Sok magyar bajnoki cím, EB, VB részvétel, maraton futó paralimpikon tanítvány, 5x Spartathlon győzelem és 24 órás női Világbajnoki cím szerepel az edzői eredménylistámon. 45 évesen én magam is még aktívan terepfutok. A világ egyik legnehezebb ultra terep versenyének tartott UTMB futamain, eddig 10x vettem részt, és sok más nagy, külföldi és hazai terepultrán is nem-egyszer értem el pódium eredményt.